A stabilcoinok nevében benne van az ígéret: stabil érték, gyors hozzáférés és egyszerű visszaválthatóság. A probléma csak az, hogy ez az ígéret igazán akkor kerül próbára, amikor a piac stresszhelyzetbe kerül, a likviditás csökken, vagy hirtelen sok befektető akar egyszerre kiszállni. Egy új amerikai számviteli javaslat most meglepően egyszerű mércét ad ahhoz, hogy eldöntsük: egy stabilcoin mennyire hasonlít valóban készpénzhez.
Az amerikai Financial Accounting Standards Board, vagyis FASB 2026. augusztus 18-án olyan tervezetet tett közzé, amely meghatározza, milyen feltételek mellett kezelhető bizonyos digitális eszköz vállalati mérlegben pénzeszköz-egyenértékesként. A szabályozási javaslat elsősorban számviteli kérdés, a mögötte álló három kritérium azonban a magánbefektetők számára is rendkívül hasznos.
A három legfontosabb kérdés ugyanis valójában meglepően hétköznapi: ki tartozik nekünk a pénzzel, milyen gyorsan köteles fizetni, és miből tudja teljesíteni a visszaváltást?
Új mérce születhet arra, mi számít valóban készpénzszerű stabilcoinnak
A FASB tervezetének hivatalos témája a cash flow-kimutatások és a pénzeszköz-egyenértékesek elszámolása. A dokumentumot 2026. augusztus 18-án bocsátották véleményezésre, a kommentálási időszak pedig november 19-ig tart. Csak ezt követően dönthet a testület a végleges szabályokról és azok hatálybalépésének időpontjáról.
A javaslat megszületésének oka meglehetősen prózai, mégis sokat elárul a kriptopiac jelenlegi állapotáról.
Egyre több vállalat tart stabilcoinokat a mérlegében, viszont eddig nem volt teljesen egyértelmű, hogyan kell ezeket számviteli szempontból kezelni. Egyes cégek pénzeszköz-egyenértékesként könyvelték őket, mások nem, így két azonos iparágban működő vállalat mérlege akár teljesen eltérő módon mutathatta ki lényegében ugyanazt az eszközt.
A FASB erre a problémára próbál egységes értelmezési keretet adni.
Fontos azonban rögtön tisztázni: a javaslat nem írja át a készpénz vagy a pénzeszköz-egyenértékes fogalmát. Ehelyett példákkal és alkalmazási útmutatással mutatná meg, hogy a már létező számviteli definíció mikor alkalmazható bizonyos digitális eszközökre.
És még valami: ez az amerikai GAAP, vagyis az Egyesült Államokban használt számviteli standardrendszer része lenne. Nem vonatkozik automatikusan az IFRS szerint jelentő vállalatokra, és természetesen nem magánbefektetőkre szabott fogyasztóvédelmi szabály.
Mégis érdemes rá odafigyelni.
A FASB által meghatározott feltételek ugyanis pontosan azokat a pontokat vizsgálják, amelyek stresszhelyzetben egy stabilcoin valódi minőségét eldönthetik.
Három feltétel dönti el, mennyire „készpénz” egy stabilcoin
A javaslat lényege, hogy egy digitális eszköz csak akkor kerülhetne a cash equivalent, vagyis pénzeszköz-egyenértékes kategóriába, ha egyszerre teljesíti az összes előírt követelményt.
A három kritérium leegyszerűsítve a következő:
- legyen szerződéses jog az azonnali visszaváltásra;
- ez a visszaváltási jog közvetlenül a kibocsátóval szemben álljon fenn;
- a kibocsátó rendelkezzen elkülönített, legalább egy az egyhez arányú, rövid lejáratú és magas likviditású tartalékkal.
Első olvasásra mindhárom feltétel magától értetődőnek tűnhet.
A gyakorlatban azonban meglepően sok stabilcoin esetében már az első vagy a második pontnál bonyolultabbá válik a helyzet.
Ezért a magánbefektetőnek nem azt érdemes elsőként megkérdeznie, hogy „tartja-e az egy dollárt az árfolyam?”, hanem azt, hogy:
ha holnap mindenki egyszerre szeretné visszakapni a pénzét, nekem személy szerint milyen jogom lenne a kibocsátóval szemben?
Első feltétel: valóban visszaváltható-e a token bármikor?
A FASB első kritériuma szerint szerződéses jognak kell fennállnia arra, hogy a digitális eszköz pénzre váltható legyen, mégpedig kérésre.
A hangsúly a szerződéses szón van.
Egy marketingoldalon szereplő mondat, amely szerint egy stabilcoin „mindig egy dollárt ér”, önmagában nem jelent jogilag kikényszeríthető követelést. A valódi jogokat a felhasználási feltételekben, a kibocsátási dokumentációban, a whitepaperben vagy más jogilag releváns szerződéses dokumentumban kell keresni.
És itt kezdődnek a részletek.
A visszaváltási feltételek között gyakran találhatók olyan kikötések, amelyek normál piaci körülmények között nem tűnnek problémásnak, válsághelyzetben viszont kulcsfontosságúvá válhatnak.
Ilyen lehet például:
- a visszaváltás ideiglenes felfüggesztésének lehetősége;
- a feltételek egyoldalú módosításának joga;
- kötelező személyazonosítás vagy további megfelelési ellenőrzés;
- földrajzi korlátozások;
- minimális visszaváltási összeg;
- késleltetett feldolgozás;
- bizonyos ügyfélcsoportok kizárása.
Ezek közül egyik sem feltétlenül tesz egy stabilcoint rossz vagy megbízhatatlan eszközzé. A lényeg az, hogy a befektető értse: a „bármikor visszaváltható” kifejezés a gyakorlatban csak annyit ér, amennyit a szerződéses feltételek ténylegesen biztosítanak.
Második feltétel: közvetlenül a kibocsátótól kapod vissza a pénzed?
Ez az a kritérium, amely a legtöbb magánbefektető számára a legfontosabb lehet.
A FASB logikája szerint nem elegendő, hogy egy stabilcoint valahol el lehet adni. A visszaváltási jogosultságnak közvetlenül a kibocsátóval szemben kell fennállnia.
A különbség első pillantásra technikai részletnek tűnik, pedig alapvető.
Tegyük fel, hogy van 10 000 dollár értékű stabilcoinod.
Az egyik esetben közvetlenül a kibocsátóhoz fordulhatsz, átadod a tokeneket, és a szerződés szerint pontosan meghatározott összegű dollárt kapsz vissza.
A másik esetben te személy szerint nem válthatod vissza közvetlenül a tokeneket. Ehelyett el kell adnod őket egy kriptotőzsdén, brókernél vagy másodlagos piacon. Az adott platform vagy valamelyik intézményi partner viszont rendelkezhet közvetlen visszaváltási lehetőséggel.
Ez két nagyon különböző konstrukció.
Az első esetben szerződéses követelésed van a kibocsátóval szemben.
A másodikban a piacra vagy utalva.
Az USDC és a USDT példája megmutatja a különbséget
A nagy dolláralapú stabilcoinok feltételei jól szemléltetik, mennyire fontos alaposan elolvasni a visszaváltási szabályokat.
A USDC közvetlen kibocsátási és visszaváltási rendszerének egyik fontos csatornája a Circle Mint. Ez azonban nem feltétlenül jelent olyan lakossági szolgáltatást, amelyhez bármelyik magánbefektető korlátozás nélkül hozzáférhet.
A közvetlen kibocsátás és visszaváltás elsősorban intézményi, üzleti és meghatározott joghatóságokban elérhető ügyfélkör számára kialakított infrastruktúra.
Ez azt jelenti, hogy ha egy átlagos lakossági felhasználó USDC-t tart egy kriptotőzsdén vagy saját tárcájában, a gyakorlati kiszállási útja gyakran nem az lesz, hogy közvetlenül a kibocsátóhoz fordul.
A Tether esetében szintén találhatók minimális összegekre, ügyfélazonosításra, jogosultságokra és díjakra vonatkozó szabályok.
Ez önmagában nem jelenti azt, hogy az adott stabilcoin ne működne megfelelően.
A fontos különbség az, hogy a közvetlen kibocsátói visszaváltás és a másodlagos piacon történő eladás nem ugyanaz.
A másodlagos piac nem egyenlő a visszaváltással
A legtöbb magánbefektető számára a stabilcoinból történő kiszállás valójában így működik:
USDC-t, USDT-t vagy más stabilcoint tart egy kereskedési platformon, majd amikor euróra vagy dollárra van szüksége, egyszerűen eladja az adott tokent.
Nyugodt piaci környezetben a különbség gyakorlatilag észrevehetetlen.
Ha egy USDC ára 0,9998 vagy 1,0002 dollár, a felhasználó számára mindegy, hogy hivatalos visszaváltás történt-e vagy egyszerű piaci eladás.
Stresszhelyzetben azonban a két mechanizmus látványosan elválhat egymástól.
Ha egy stabilcoin másodlagos piaci ára 0,95 dollárra esik, akkor a piac lényegében azt mondja, hogy a token 1 dolláros visszaválthatóságát pillanatnyilag bizonytalannak vagy kevésbé likvidnek látja.
Aki rendelkezik közvetlen, egy dolláros visszaváltási joggal, annak ez arbitrázslehetőség lehet.
Aki viszont csak tőzsdén tud eladni, annak a 0,95 dolláros ár nagyon is valós veszteséggé válhat.
Ez a különbség válsághelyzetben döntő jelentőségű.
Harmadik feltétel: valóban egy az egyhez fedezett a stabilcoin?
A harmadik kritérium a tartalékok minőségére vonatkozik.
A kibocsátónak legalább 1:1 arányú fedezettel kell rendelkeznie, a tartalékokat elkülönítetten kell kezelnie, és azoknak rövid lejáratú, magas likviditású eszközökből kell állniuk.
Mindhárom elem fontos.
Mit jelent az elkülönített tartalék?
Az elkülönítés lényege, hogy a stabilcoint fedező eszközök ne egyszerűen a kibocsátó általános vállalati vagyonának részei legyenek.
Ennek különösen egy esetleges fizetésképtelenségnél lehet jelentősége.
Ha a tartalékok jogilag és pénzügyileg megfelelően elkülönülnek, kisebb az esélye annak, hogy egy csődeljárás során ugyanúgy kezelik őket, mint a vállalat többi eszközét.
A befektető számára tehát nem elegendő azt látni, hogy „100 százalékos fedezet”.
A következő kérdés ez:
kié jogilag a fedezet, és mi történne vele a kibocsátó fizetésképtelensége esetén?
Mit jelent az 1:1 fedezet?
Elméletben egyszerű.
Ha 10 milliárd dollár értékű stabilcoin van forgalomban, legalább 10 milliárd dollár értékű megfelelő tartaléknak kell mögötte állnia.
A gyakorlatban azonban nem csak a mennyiség számít.
Nagyon nem mindegy, hogy a tartalék:
- készpénzben;
- rövid lejáratú amerikai állampapírban;
- pénzpiaci alapban;
- kereskedelmi kötvényben;
- vállalati hitelben;
- kapcsolt vállalkozásokkal szembeni követelésben;
- kriptoeszközben;
- vagy más, kevésbé likvid befektetésben
található.
Papíron két portfólió is lehet 100 százalékosan fedezett, miközben válsághelyzetben teljesen más képességgel rendelkeznek a gyors visszaváltások teljesítésére.
A likvid tartalék többet ér, mint a puszta fedezettség
A FASB kritériuma ezért nem egyszerűen teljes fedezetet vár el, hanem rövid lejáratú és magas likviditású tartalékot.
Ez lényeges különbség.
Egy három hónapon belül lejáró amerikai állampapír jellemzően gyorsan és nagy volumenben értékesíthető.
Egy hosszú lejáratú vállalati hitel vagy kapcsolt vállalkozással szembeni követelés ezzel szemben lehet, hogy papíron ugyanannyit ér, de stresszhelyzetben nehezebben alakítható készpénzzé.
A stabilcoinrendszer szempontjából ugyanis nem csak az számít, hogy a kibocsátónak vannak-e eszközei.
Az számít, hogy akkor is gyorsan hozzájuk tud-e férni, amikor sokan egyszerre kérik vissza a pénzüket.
Ez lényegében ugyanaz a likviditási kérdés, amely a hagyományos bankrendszerben is létfontosságú.
A tartalékigazolás nem ugyanaz, mint a könyvvizsgálat
A kriptopiacon gyakran szerepelnek olyan kifejezések, mint „reserve attestation”, „proof of reserves” vagy „independent verification”.
Ezek fontos információk lehetnek, de nem szabad automatikusan teljes körű auditként értelmezni őket.
Az attestation, vagyis igazolási jelentés jellemzően azt ellenőrzi, hogy egy meghatározott időpontban bizonyos eszközök vagy tartalékok valóban léteztek.
Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a könyvvizsgáló:
- egy teljes évet vizsgált;
- ellenőrizte a vállalat valamennyi belső kontrollját;
- átvizsgálta az összes tranzakciót;
- vagy véleményt mondott a kibocsátó teljes pénzügyi helyzetéről.
Ha például egy jelentés szerint március 31-én elegendő tartalék állt rendelkezésre, abból nem következik automatikusan, hogy március 30-án vagy április 1-jén is pontosan ugyanez volt a helyzet.
A befektetőnek ezért legalább három dolgot érdemes ellenőriznie:
mikor készült a jelentés, ki készítette, és pontosan mire terjedt ki?
A tőzsdén tartott stabilcoin még egy kockázati réteget jelent
Az eddigiek elsősorban a kibocsátó és a token tulajdonosa közötti kapcsolatot vizsgálták.
Van azonban egy második kockázati réteg is: hol tartjuk a stabilcoint?
Ha saját tárcában van 10 000 USDC, akkor valóban a blokkláncon lévő tokeneket birtokoljuk, a privát kulcs feletti rendelkezés függvényében.
Ha ugyanaz az összeg egy centralizált kriptotőzsdén található, a helyzet más.
A felhasználó sok esetben nem közvetlenül egy adott blokkláncos token felett rendelkezik, hanem követeléssel bír a kereskedési platformmal szemben. A platform pedig maga tartja a mögöttes eszközöket.
Így egyetlen követelési viszonyból kettő lesz:
a befektető követel a tőzsdétől, a tőzsde pedig rendelkezik a tokennel vagy annak fedezetével.
Ha bármelyik láncszem problémába kerül, a felhasználó hozzáférése is veszélybe kerülhet.
Ezért mondják gyakran a kriptovilágban: „not your keys, not your coins” – vagyis ha nem nálad vannak a privát kulcsok, akkor végső soron nem te rendelkezel közvetlenül az eszközzel.
A self-custody csökkenti az ellenoldali kockázatot, de nem kockázatmentes
A hosszabb távra tartott stabilcoinok saját tárcába történő kiutalása csökkentheti a kereskedési platformmal szembeni kitettséget.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden kockázat megszűnik.
Saját tárca használatakor a felhasználó felel:
- a privát kulcsokért;
- a seed phrase biztonságáért;
- az eszköz helyes címre történő küldéséért;
- a phishing támadások elkerüléséért;
- és azért, hogy szükség esetén hozzá tudjon férni a tárcához.
A két modell között ezért nincs univerzálisan „jó” vagy „rossz” választás.
A különbség az, hogy centralizált platformon az ellenoldali kockázat nagyobb, self-custody esetén viszont az operatív felelősség a felhasználóra kerül.
Nagyobb összegeknél mindkét kockázattípust érdemes tudatosan mérlegelni.
MiCA: Európában a visszaváltási jog már jogszabályi szintű
Miközben az Egyesült Államokban a FASB számviteli megközelítésből közelíti meg a kérdést, az Európai Unió a MiCA szabályozáson keresztül közvetlenül jogi keretet épített a stabilcoinok köré.
A MiCA, vagyis a Markets in Crypto-Assets Regulation többek között az elektronikus pénz-tokenek, az úgynevezett e-money tokenek kibocsátását és visszaváltását szabályozza.
Az euróhoz vagy dollárhoz kötött, megfelelően engedélyezett stabilcoinok jelentős része ebbe a kategóriába tartozhat.
A MiCA 49. cikke különösen fontos.
Az előírás lényege, hogy az engedélyezett elektronikus pénz-token birtokosának követelése van a kibocsátóval szemben, és a kibocsátónak a tokeneket névértéken kell kibocsátania és visszaváltania.
A szabály azt is előírja, hogy a visszaváltást a token tulajdonosának kérésére, névértéken kell teljesíteni.
Ez lényegesen erősebb fogyasztóvédelmi alapot teremthet, mint egy pusztán piaci árfolyamra támaszkodó modell.
A MiCA sem jelent automatikus védelmet minden stabilcoinra
Van azonban egy lényeges korlát.
A MiCA szerinti jogok azokra a konstrukciókra vonatkoznak, amelyek az uniós szabályozási rendszerben megfelelő státusszal rendelkező kibocsátóhoz kapcsolódnak.
Nem elegendő az, hogy egy stabilcoin elérhető egy európai kriptotőzsdén.
A befektetőnek azt kell ellenőriznie:
ki a kibocsátó, milyen joghatóság alatt működik, és rendelkezik-e az Európai Unióban megfelelő engedéllyel?
Ezért a stabilcoin neve vagy tőzsdei tickerje önmagában kevés információt ad.
Két egyaránt 1,00 dolláron kereskedett token mögött jogilag teljesen eltérő konstrukció állhat.
Az egyik mögött közvetlen, törvényben biztosított visszaváltási jog lehet.
A másik esetében a befektető legfeljebb abban bízhat, hogy a másodlagos piacon mindig talál vevőt 1 dollár körüli áron.
Öt kérdés, amit minden stabilcoin előtt érdemes feltenni
A FASB három kritériuma és a MiCA szabályozási rendszere alapján egy meglepően egyszerű ellenőrzőlista állítható össze.
1. Ki a stabilcoin tényleges kibocsátója?
Ne a token nevét nézd, hanem a mögötte álló jogi személyt.
A kibocsátó kiléte általában megtalálható a whitepaperben, a felhasználási feltételekben vagy más hivatalos dokumentumban.
Ez azért fontos, mert a jogi követelés nem a márkanévvel, hanem egy konkrét vállalattal szemben áll fenn.
2. Milyen szabályozási rendszer alatt működik?
Európában érdemes ellenőrizni, hogy a kibocsátó szerepel-e a megfelelő MiCA-nyilvántartásokban.
Ha igen, jogszabályi szintű visszaváltási kötelezettségek vonatkozhatnak rá.
Ha nem, sokkal nagyobb szerepet kapnak az egyedi szerződéses feltételek.
3. Te személyesen visszaválthatod a tokent?
Ez az egyik legfontosabb kérdés.
Keresd a következő kifejezéseket a feltételekben:
- minimum redemption;
- eligible customer;
- institutional customer;
- verified account;
- redemption fee;
- jurisdiction restrictions.
Ha ezek komoly korlátozásokat tartalmaznak, elképzelhető, hogy számodra a valódi kiszállási út a másodlagos piac marad.
4. Pontosan miből áll a fedezet?
Ne elégedj meg a „100 százalékosan fedezett” mondattal.
Nézd meg, hogy a tartalékban mennyi:
- készpénz;
- rövid lejáratú állampapír;
- repo;
- pénzpiaci eszköz;
- vállalati követelés;
- hitel;
- kriptoeszköz;
- egyéb befektetés
található.
Minél nagyobb a gyorsan pénzzé tehető eszközök aránya, annál erősebb lehet a likviditási háttér.
5. Mennyire friss a legutóbbi igazolás?
Egy féléves vagy éves tartalékjelentés gyorsan elavulhat.
A stabilcoin kibocsátásának volumene, a tartalék összetétele és a pénzügyi környezet is változhat.
Érdemes ezért rendszeresen, akár negyedévente ellenőrizni a friss dokumentációt.
Hol találhatók a valóban fontos információk?
A marketingoldalak ritkán azok a helyek, ahol a legfontosabb részletek szerepelnek.
Egy stabilcoin komolyabb ellenőrzéséhez általában négy dokumentumtípus elegendő.
Az első a crypto-asset whitepaper, amely különösen MiCA-kompatibilis termékeknél tartalmazhat részletes információkat a kibocsátásról és visszaváltásról.
A második a felhasználási feltételek, ahol megtalálhatók a visszaváltási minimumok, jogosultsági szabályok, díjak és esetleges felfüggesztési lehetőségek.
A harmadik a reserve report, vagyis tartalékjelentés, amely a fedezet összetételéről és az ellenőrzés időpontjáról ad képet.
A negyedik pedig a felügyeleti nyilvántartás, amelyből kiderülhet, hogy a kibocsátó valóban rendelkezik-e az általa hivatkozott engedéllyel.
Ez a négy forrás jóval fontosabb, mint bármilyen szlogen arról, hogy egy token „biztonságos”, „megbízható” vagy „teljesen fedezett”.
Mit nem jelent a FASB új javaslata?
Az új amerikai számviteli kezdeményezést könnyű lenne túlértékelni, ezért három dolgot különösen fontos tisztázni.
Először is: ez még csak javaslat.
A véleményezési időszak 2026. november 19-ig tart, utána a FASB módosíthatja a szöveget, és csak ezt követően születhet végleges számviteli standard.
Másodszor: ez nem fogyasztóvédelmi jogszabály.
A FASB számviteli standardokat alkot az amerikai pénzügyi beszámolás számára. A tervezet nem kötelezi közvetlenül a stabilcoin-kibocsátókat arra, hogy megváltoztassák termékeik szerkezetét.
A hatás inkább közvetett lehet.
Ha egy vállalat azt szeretné, hogy stabilcoin-állományát pénzeszköz-egyenértékesként kezelhesse, előnyösebb számára olyan tokent tartani, amely teljesíti a számviteli követelményeket.
Ez idővel gazdasági nyomást gyakorolhat a kibocsátókra.
Harmadszor: a FASB nem minősít konkrét stabilcoinokat.
Nem állítja, hogy az USDC, USDT vagy bármely más token megfelel vagy nem felel meg a feltételeknek.
Ezt mindig az adott termék aktuális szerződéses és tartaléki dokumentációja alapján kell eldönteni.
A stabilcoinpiac következő versenye már nem csak az árfolyamról szólhat
A stabilcoinok hosszú ideig elsősorban méretben versenyeztek egymással.
Mekkora a piaci kapitalizáció?
Mennyi a napi forgalom?
Hány tőzsdén érhető el?
Mekkora a DeFi-integráció?
A következő években azonban egyre fontosabbá válhat egy másik kérdés:
milyen jogi minőségű maga a visszaváltási ígéret?
Ebben az értelemben érdekes, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió két teljesen eltérő irányból közelítve hasonló következtetésekhez jut.
Az EU jogszabályokon keresztül erősíti a tokenbirtokos visszaváltási jogát.
Az amerikai számviteli standardalkotó pedig azt mondja: ha egy vállalat egy digitális eszközt készpénzszerűnek akar tekinteni, akkor annak azonnal visszaválthatónak, ismert összegre szólónak és megfelelően likvid fedezettel rendelkezőnek kell lennie.
A két megközelítés közös üzenete világos.
Egy stabilcoin stabilitását nem a neve, nem a logója és nem is az dönti el, hogy tegnap 1,00 dolláron kereskedett.
A valódi stabilitást a jogi követelés, a visszaválthatóság és a fedezet minősége adja.
A készpénzszerűség nem ugyanaz, mint a bankbetét
Még egy fontos különbséget érdemes hangsúlyozni.
Még az a stabilcoin sem válik automatikusan bankbetétté, amely teljesíti mindhárom FASB-kritériumot.
Egy stabilcoin nem feltétlenül rendelkezik ugyanazzal a betétbiztosítási védelemmel, mint egy hagyományos banki egyenleg.
A bankbetét mögött szabályozott bankrendszer, tőkekövetelmények, likviditási szabályok és egyes joghatóságokban betétbiztosítási rendszer áll.
A stabilcoin ezzel szemben egy digitális token, amelynek biztonsága jelentős részben a kibocsátó szerződéses kötelezettségein, tartalékain, működésén és technológiai infrastruktúráján múlik.
Ezért a „cash equivalent” számviteli kategória nem azt jelenti, hogy a stabilcoin kockázati profilja minden tekintetben megegyezik a bankszámlán tartott pénzével.
A legfontosabb tanulság: először a visszaváltást vizsgáld
Ha csak egyetlen dolgot jegyzünk meg az egészből, ez legyen az:
először azt ellenőrizzük, hogy ki és milyen feltételekkel köteles visszaváltani a stabilcoint.
Ha csak intézményi partnerek válthatják közvetlenül vissza, akkor lakossági befektetőként lényegében a másodlagos piac likviditására támaszkodunk.
Ha a kibocsátóval szemben közvetlen, jogilag kikényszeríthető visszaváltási jogunk van, az sokkal erősebb pozíciót jelent.
Ezután jöhet a második kérdés:
miből fizet a kibocsátó?
A rövid lejáratú állampapírok és készpénzszerű eszközök sokkal könnyebben mozgósíthatók stresszhelyzetben, mint a hosszú lejáratú vagy nehezen értékesíthető követelések.
Végül azt is érdemes ellenőrizni, hogy hol tartjuk magát a stabilcoint.
A kibocsátói kockázat és a tőzsdei ellenoldali kockázat két külön dolog.
A stabilcoin nem attól stabil, hogy egy dollárt mutat a kijelző
A FASB javaslatának legnagyobb jelentősége talán nem is a vállalati számvitelben van. Hanem abban, hogy egyszerű, használható nyelvet ad a stabilcoinok összehasonlításához.
Egy token ára lehet pontosan 1 dollár, miközben a lakossági befektetőnek nincs közvetlen visszaváltási joga. Egy másik stabilcoin mögött lehet jogszabályban garantált névértékű visszaváltás.
Egy harmadik esetében lehet teljes fedezet, de a tartalék egy része kevésbé likvid eszközökből állhat. Árfolyamon mindhárom ugyanolyan lehet.
Kockázatilag viszont egészen más termékek.
A stabilcoinpiac fejlődésével ezért valószínűleg egyre kevésbé lesz elegendő azt kérdezni, hogy „melyik a legnagyobb stabilcoin?”.
A jobb kérdés így hangzik:
melyik stabilcoin mögött áll a legerősebb, legközvetlenebb és leginkább ellenőrizhető visszaváltási mechanizmus?
A következő években könnyen lehet, hogy éppen ez válik a piac egyik legfontosabb versenyelőnyévé.
